Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csakra szó szanszkrit eredetű, forgó kereket, örvénylő korongot jelent. A csakrák az ember étertestében található energiaközpontok. A fizikai síkon megközelítőleg az endokrin rendszerrel esnek egybe. A csakrák a testhez a különböző mirigyeken és idegdúcokon keresztül kapcsolódnak. A csakráknak egész rendszerét térképezte fel az ókori távol keleti orvostudomány. 3 legfőbb, 4 fő, és 300-nál több kisebb csakra található az emberi testben. A csakrák térképét évezredeken keresztül használták a keleti gyógyításban. Az indiai filozófia szerint a csakrákon keresztül, hullámzik az ember testében az életerő energia, vagyis a prana. Az életenergiát nemcsak befogadják, hanem módosítják, és fizikai síkon transzformálják. Egy jól működő csakra megtartja az energiát.

A csakrákkal való foglalkozás testgyakorlásból, légző- és tudatgyakorlatokból áll. Ezzel a háromfajta gyakorlattal ösztönözhetjük csakráinkat, hogy intenzívebb energiacserét folytassanak a külvilággal.

 

A GYÖKÉRCSAKRA A KÜLÖNBÖZŐ SÍKOKON A KÖVETKEZŐ KÉPEN HAT

1. A fizikai sík: Testi kapcsolat az élethez, a testgyakorláshoz, az ébrenléthez és az alváshoz. A fizikai én a földön, az anyagon és az Anyán keresztül nyilvánul meg.
2. Az EGÓ, vagy emocionális én: Az értelem, vagyis az egyén gondolkodási folyamatainak meghatározott logikája. A hangulatok az érzelmek, amelyek állandóan hullámoznak a személyben.
3. Az intuitív én, vagy inkább a lélek: A személy tudatos énjének belső hangja.
A gyökér csakra és a tanulási funkciók összefüggései.
A gyerekek 0 és 7 éves koruk között az „első csakra” motivációi szerint működnek.

A lélek minden inkarnációjában ezt az időszakot a földi élet új tapasztalataként fogja fel.
A kisgyermeknek meg kell alapoznia önmagát, és létre kell hoznia saját világának törvényeit, megtanulva szabályozni evés, ivás, és alvási szokásait, mert a helyes viselkedés szükséges földi identitásának biztosítására.
A kisgyermek - ön, - én központú, és teljesen leköti saját fizikai életben maradása.
Az első csakra motivációjából cselekvő gyermek, vagy felnőttnek a fő problémája a bizonytalanság érzésén alapuló erőszakos viselkedés.
A félelemmel teli ember vakon, és érzéktelenül üthet, éppen úgy, mint a sarokba szorított állat, aki elveszíti az alapvető biztonságát.
Az-az ember, akit a gyökér csakra ural, általában nagy az alvásigénye, akár 10-12 óra is lehet.

Az anyaghoz való kapcsolódásod energiaközpontja, ehhez a csakrához taroznak az alábbi tanulási folyamatok:
A saját eredet, a gyökerek megtalálása
A földdel való kapcsolat
Az Ősbizalom
Az anyagi stabilitás
A testtudat
Az önfenntartás
Az aktivitás
A szülés,
A születés
Az életigenlés
Az illúzió
A harag
Az irigység
Az öncsalás
A fösvénység
Az agresszió
Egzisztencia
Az egó!

A magasabb lelki síkon az új utak és lehetőségek vállalása
Bizalom, illetve félelem a világ dolgaitól,
Kapcsolat a Földdel.

Muladhara csakra

 
Betegségek összefüggések

A csakrával összefüggő betegségek fő oka a belső és külső stressz

pozitív stressz: rövid ideig tart, pl. hirtelen öröm,izom feszítés,stb. ehhez az energia központhoz tartoznak a mellékvesék így a kortizol nevű hormon mennyisége és minősége is, ha túl sok a stressz ez a vérbe ürül, ami magas vérnyomást, izomgyengeséget, cukorbetegséget, ennek a hormonnak a rossz kiválasztódása okozhat depressziót, mániás reakciókat, ha túl sok hirtelen választódik ki az okozhat hirtelen szívdobogást, felgyorsult légzést.

 

Betegségek, amik a csakra nem jó működését jelzik: aranyér, bélgyulladás csontritkulás,, fogínygyulladás, gerincpanaszok, hátproblémák, hideg végtagok, influenza, isiász, izomgörcsök lábfej problémák,reuma, tartáshibák, veseproblémák, vérnyomásproblémák, vizelési problémák.

Lelki betegségek; félelem, depresszió, alvászavar
 

                                 Gyökér csakra mantram
 
 
 

 

  OM MULADHARAM LAM KUNDALINI HARO HADAM
 
 

Kép

Muladhara Mudra

Behunyt szemmel végezzünk pár jógi légzést, 7-8, majd teljesen befelé figyelve tudatosítsuk a gyökér csakránkat. Megtehetjük akár úgy is, hogy a gyökér csakrához tartozó vörös színben megjelenítünk egy fejjel lefelé levő háromszöget, miközben a gáti részre koncentrálunk. A Muladhara csakra a szaglásérzékeléssel kapcsolódik. Szimbólumában találunk egy vörös kígyót, mely az alvó kundalini energiát jelenti. Ez a forrása az emberiség és az univerzum összes energiájának. Nem véletlen, hogy sok jógi egész életét odaszánja, a kundalini teljes aktiválásának. A koncentráláson keresztül fokozzuk a belső stabilitást és egyensúlyt. A gyökér csakrán beáramló energia a gerincoszlopot és a vese tájékát látja el energiával. Hatása alá tartozó mirigyei a mellékvesék.

Mind két kezünket tenyérrel felfelé Chin Mudrában nyugtassuk térdeinken. Miután Befejeztük a teljes jógi légzést, megtartva a befelé irányuló koncentrációt kezdjük el énekelni; Lam, Lam,… folyamatosan, és közben figyeljük, ahogy a hangunk által keltett rezgés stimulálja a medence alsó, majd középső részeit. A hangzót4-8-szor ismételjük, majd csendben figyeljünk a bennünk lezajló változásokra!

Mielőtt bevetnéd energiáidat, tanuld meg őrizni azt.

Testi szinten a csakrák az idegdúcoknak, idegfonatoknak és az endokrin rendszer mirigyeinek feleltethetők meg, és talán ezekkel állnak a legszorosabb kapcsolatban. Az endokrin rendszer kapcsolatban áll az idegrendszerrel, valamint az immunrendszerrel, mely védelmet biztosít a szervezet számára a külső környezetből, valamint a belső szervekből érkező kóros behatások ellen.


A csakrák szempontjából nézve a gyökér csakrához tartozó mirigy a mellékvese (glandula suprarenalis), mely egy páros, tömött tapintású szerv, mely a vese zsíros tokjában, a vese felső pólusához illeszkedve helyezkedik el. Állományában megkülönböztetjük a külső kéregállományt (cortex) és a belső velőállományt (medulla). A kéregállományban termelődő hormon az aldoszteron és az immunrendszer működését szabályozó kortizol. A velőállományban termelődnek az anyagcserét és keringést szabályozó hormonok (adrenalin, noradrenalin), melyek segítik az alkalmazkodást a stresszhez, a túlélés kérdéseihez. Testi szinten ez a gát területe, melyhez hozzá- tartoznak még a lábak, lábfejek(földelés), a csontok, fogak, körmök(szilárdság), a vér és a vastagbél is. Így a Muladhara csakra rendellenes működése előidézheti a mellékvese nem harmonikus működését, mely összefüggésbe hozható e szervek problémáival, magával a testsúllyal is. Mivel az önfenntartás, a létezés legalapvetőbb kérdései tartoznak ide, az élelemmel, a stabilitással, és biztonsággal kapcsolatos dolgok - ezeknek hiánya félelmet és pánikot kelthet.

A gyökér csakrához tartózó hang az indiai rága hangsor legalsó hangja Sa. A rága e hangja az európai C azaz dó hangnak felel meg. Sa mint rövidítés az ind Shadaj szó, mely az Isteni gyökeret jelenti. E csakrához, és a rága hangjához Brahmant rendelik, mint Istent. Ez azt is jelenti, hogy a gyökér csakra akkor lesz teljességben, ha a gyakorló A leg teljesebb mértékben kifejezi tiszteletét Brahman felé, és alázattal elfogadja, mint a mindenben létezőt!

A csakrához tartozó állat a páva.  Mivel a gyökér csakra csak akkor egészséges, ha nincs gond a szervezetben levő méreganyagok kiválasztásával és az emésztés is olyan egészséges, hogy a napi kétszeri széklet ürítés is meg van, így érthető, hogy csak a páva szimbolizálhatja a Muladhara teljességét. Ez a madár ugyanis teljes mértékben képes a mérgeket átalakítani, és kiválasztani önmagából. Minél inkább bír e képességgel annál inkább színes, és fényes a tollazata.


A TEREMTÉS URÁHOZ
[Rig Véda X. 121.]
(Weöres Sándor fordítása)

Őskezdetben mint aranycsíra kelt ki,
majd lett a világ egyetlen urává,
helyére tette a földet s a mennyet:
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Lélegzet s erő adományozója,
parancsait az istenek fogadják,
árnya öröklét, övé a halálunk;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mind e világnak egyetlen királya,
ha lélegzik, ha szemeit lehunyja,
kétlábúak, négylábúak vezére;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Övé hófödte hegyek sokasága,
övé az óceán, mindenki mondja,
karjai égtájak, akárki tudja;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A magas mennyet s tartóját, a földet,
aki a fényt s égboltot elhelyezte,
a levegőben a teret kimérte;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

A segítségre váró csatarendek
szorongó szívvel tekintenek őrá,
kitől a felkelő nap fénye árad;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Mikor a nagy hullámok útrakeltek,
minden csírát hordva, tüzet vajúdva,
akkor fakadt ő, az isteni lélek;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ki végiglát az áldozat szülőjén,
az ajándékot osztó óceánon,
az istenek fölött egyetlen Isten;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Ne tegyen kárt bennünk a föld-teremtő,
az ég-szűlő, az igaz törvénytartó,
a tündöklő nagy víz létrehozója;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?

Teremtés Ura, senki más, csakis te,
nem uralkodhat más a sokaságon.
Amire vágyón áldozunk tenéked,
az legyen a miénk, mindannyi jószág