Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dharma

Dharma az indiai hitvilágban hinduizmus az az egyetemes törvény, amely minden hatás mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a mindenség örökkévalóságát, működését, és minden létező entitást meghatároz. A világmindenséget, mint szellemi alapelv, élettel elárasztó közegként itatja át, míg az emberrel való misztikus kapcsolatában, mint az örök erkölcsi Törvény, Igazság kötelességként jelenik meg azáltal, hogy a valóság megismerésének folyamatában az ember igazodni kíván hozzá. Az egész hindu vallásrendszer a Dharma gondolatán alapszik, általános elnevezése "Szanátana Dharma", azaz Örök Törvény.

A buddhista filozófia - az mellett, hogy megőrzi a dharma általános hindu értelmezését is - jelentéstartalmában már konkrét létezőnek írja le, amennyiben végső, tovább már nem egyszerűsíthető valóságelemnek tekinti. A dharmák (valóságelemek) által létrehozott múló létfokozatok állandó meghaladásával juthat el a létező a nirvánába, amely maga is dharma, a legmagasabb szintű valóságelem. A buddhisták sokrétű és jellemző szemlélete a dharmáról a dharma-tanban kristályosodik ki.

A dharma fogalmát célszerű a hinduizmus és a buddhizmus eltérő felfogásában vizsgálni.


Buddha: Dharmapada

„Az vagy amit gondolsz.

Mindaz, ami vagy, gondolataid eredménye.

Gondolatainkkal alkotjuk a világot.

Szólj vagy cselekedj tisztátalan elmével,

S úgy követ majd a baj, mint igáslót a szekér.

Az vagy amit gondolsz.

Mindaz, ami vagy gondolataid eredménye.

Gondolatainkkal alkotjuk a világot.

Szólj vagy cselekedj tiszta elmével,

S úgy követ majd a boldogság, mint saját árnyékod…..”

 
 
 


Dharma a hindu filozófiában és vallásban

 A legegyszerűbb élőlények anyagcseréjétől az emberi szív dobbanásáig az életfolyamatok irányítója. A természeti törvények alapját képez


Indiai hasonlattal: a dharma a fonal, amelyre a világ dolgai, mint gyöngysorra a gyöngyök vannak felfűzve, "nélküle zűrzavarban hullana szét a gyöngyök sokas


Az életben


Az önálló egyéni élet (dzsiva) lényege, az öntudat hordozója, amely a felfoghatatlan őseredetből fakad, folyamatos fejlődésben teszi meg az utat abban a körforgásban, amelyet számára a Dharma törvénye előír. Ennek során a természet egyre magasabb fokozatain halad át, és közben megismeri a Létezés különböző aspektusait, eszerint teljesíti be célját, ami a hindu felfogás szerint éppen a megismerés. A Dharma indítja el, vezeti egyre magasabb szintre a sorozatos újjászületések útján. Az Upanisadok (titkos tanítások) szerint a Dharma irányította dzsiva tizennégy létfokozaton megy keresztül. A tizennégy létfokozat rangsorát az öntudat aktuális fejlettségi állapota határozza meg.


Mint erkölcsi törvény

A természet a Dharmán keresztül alacsony létfokozatokban az ösztönökön keresztül vezérel. Az erkölcsi megfontolásra képtelen élőlényeket még nem terheli a személyes felelősségérzet. Az emberi öntudat magasabb fokozataiban azonban már a szabad akarat is érvényesül, felelős a tetteiért, képes a Szanátana Dharmát, az Örök Törvényt felismerni, ezáltal a dharma öntudatbeli megnyilvánulása erkölcsi törvénnyé válik. Ez az erkölcsi törvény azonban nem csak megszívlelendő morális belső szükséglet, hanem kérlelhetetlen parancs. Az ember lázadhat ez ellen, ellenszegülése azonban mindig és szükségszerűen visszahat rá.

Az emberi öntudat lázadása elkerülhetetlen, sőt szükséges a fejlődés, haladás, a megismerési folyamat során. Azért is nyert az ember szabad akaratot, hogy megismerési, önkifejezési, kiteljesedési törekvéseiben döntési képességgel rendelkezzen.

A Dharma tagadása, az ellenszegülés bűn, a megfelelés, elfogadás erény. Mindkét fogalom a hinduknál véges, bűn és erény mindig elkerülhetetlenül, még ha évmilliók múlva is, de elnyeri büntetését, vagy jutalmát, azonban nincs örök büntetés, kárhozat, vagy örök jutalom, üdvözülés. A Dharma Törvényének nem felelne meg véges oknak végtelen okozatot tulajdonítani.


A hindu felfogás a dharmától elválaszthatatlannak tartja a három gunát, vagy "sajátságot", a világ létezőinek állandó tulajdonságait, amelyeken keresztül a dharma kifejti hatását: nevük a tamasz, a radzsasz, és a szattva.

  • A tamasz a létezőben az öntudatlanság, sötétség, összehúzódás alapeleme;
  • A radzsasz a mozgékonyság, szenvedély, tevékenység, kiterjedés elve;
  • A szattva az öntudatot, nyugalmat, békét, tisztaságot, egyensúlyt testesíti meg.
Dharma ágazatai

A világtörvény számos ágra bomlik, és fejti ki hatását. Vannak mindenkire érvényes kötelezettségek, amelyek az erkölcsi törvények egyetemességével hatnak, de vannak speciális, ritkán előforduló dharmák is, amelyek egyes emberek, vagy az emberi létforma szintjén kötelező érvénnyel bírhatnak. A teljes áttekintést az ábra szemlélteti, az alábbiakban ezek rövid magyarázatára kerül sor. A négyféle főág:

  • Sadhárana-Dharma: általános törvény - a Dharma fájának alapja, maga a törzs;
  • Visésa-dharma: különleges törvény - egyes társadalmi osztályokra, csoportokra jellemző;
  • Aszadhárana-dharma rendkívüli törvény - egyes emberre jellemző, speciális esetekben kötelező;
  • Ápad-dharma: szükségszabta törvény - végszükség esetében kötelező, vagy megjelenő igen ritka törvény.

A Sadhárana-Dharma, általános törvény a következő elágazásokat tartalmazza:

  • Dána: jótékonyság.
    Részei: Abhaja-dána (reményt keltő adomány), Brahma-dána (bölcsesség adománya), Artha-dána (anyagi javak adománya).
  • Tapasz: önfegyelem, aszkézis.
    Részei: Saririka-tapasz (a test leküzdése), Vácsanika-tapasz (a szó, beszéd leküzdése), Mánaszika-tapasz (az elme leküzdése).
  • Jadzsna: áldozat, felajánlás.
    Az embernek adnia kell valamit a világból, azért, hogy maga is kapjon. A Jadzsna teljesíti ki az embert a dharma törvényének megfelelően, bekapcsolja a világ körforgásába. Kialakul a kölcsönösségi viszony az ember és minden más létező között, jogosulttá válik a világ javainak élvezetére. Az áldozat nem lemondás, hanem a hindu felfogás szerint örömteli esemény, amely szorosan kötődik a dharma fogalmához. Addig, amíg a dána és a tapasz a megtisztulás eszközei, amely segítségével magasabb célok felé törekedhetünk, a jadzsna aktív tevékenységet követel. Ezért a dharma "fájának" törzsén helyezkedik el, hogy lehetőséget teremtsen újabb gazdag ágak kibontakozására. Ezek az ágak a következők:
    • Karma-jadzsna - vallásos cselekedetekben megnyilvánuló áldozat (a karma itt nem az ok okozati felfogásban szerepel, hanem mint tett, cselekvés)
    • Pászaná-jadzsna - a hódolat, gyakorlati istentisztelet áldozati műve. Részei az upászaná és a jóga ágazatok csokra.
      Brahma-upászaná: A meg nem nyilvánuló Brahman (Ősok) tisztelete, Szaguna-upászaná: A Brahman (Ősok, Önvaló) tisztelete jelképeken át, Lilá-vigraha-upászaná: A Brahman (Önvaló) tisztelete isteni megtestesüléseken át, Risi-dévatá-pitri-upászaná: Felsőbb erők (istenek,bölcsek és ős-szellemek tisztelete), Ksudra-dévata-upaszana: Sötét erők, démonok tisztelete.
      A jóga egyesülést, egyéválást jelent, művelői a jógik, akik szellemi koncentrációval, öszpontosítással az univerzummal, a mindenséggel való egyesülésre törekednek, végső soron a teremtő Brahmannal.
      Ágazatai: Mantra-jóga: jóga a mantrák (mágikus erejű igék) útján, Hatha-jóga: jóga a test fölött való hatalom útján, Laja-jóga: jóga a finomabb természeti erőkön való uralom útján,Radzsa-jóga: jóga az Önvaló átélése,közvetlen megismerése útján.
    • Dnyána-jadzsna - a tudás és megismerés metafizikai, nem racionális áldozati műve.
      Részei: Sravana-dnyána: hallás útján elért tudás, Manana-dnyana: gondolkozás és megbeszélés útján elért tudás, Nididhjaszana-dnyána: elmélyedés, benső szemlélet útján elért tudás.


Dharma a buddhizmusban


A Dharma-kerék, az egyik legfontosabb buddhista szimbólum

A Buddha szerint a dharma az „önmagátlansággal” egyenértékű. Már a második előadásában kifejti, hogy léteznie kell valaminek, ami nincs kitéve a szenvedésnek, és állandó. Ilyet azonban nem találni, hiszen minden „állandótlan”, ezért a dharmáról csak azt állíthatjuk biztosan hogy mi nem. Már itt tetten érhető az eredeti buddhista felfogás alapeszméje, amely tagad mindenfajta végső valóságot.
Ennek ellenére a későbbi buddhista iskolák fejlődésük különböző szakaszaitól kezdve törekedtek valamiféle meghatározott „létező” megfogalmazására, olyannyira, hogy ez a törekvés egyes iskolák alapvető jellegzetességévé vált, és hozzájárult a legkülönfélébb buddhizmuson belüli kultuszok kialakulásához (Buddha imádása, botthiszattvák és isteni lények személyes tisztelete és szeretete, a meditáció túlhangsúlyozása a végső lénnyel való egyesülés érdekében). A mahájána buddhizmus a végső realitást a Buddhában látja, aki a nirvánában az „örök létezőt” a személyesíti meg, ezzel szemben a théraváda iskola azt tartja, hogy nem „személy” az aki létezik, hanem a személyiség tévképzetét alkotó „lételemek”, azaz a dharmák összessége. Ebben a szemléletben a dharma fogalma már a tapasztalati létezés, azaz az érzékszerveinkkel megtapasztalható világ legvégső határa, azaz tovább már nem egyszerűsíthető valóságelem.

A buddhista iskolák kísérlete a dharma lényegének megragadására, alapját képezi a „dharma-tan” kifejlődésének, amelynek során kialakul a múltban, jelenben és jövőben létező, valóságos dharmák fogalmi rendszere. A dharma-tan megkülönbözteti az ember érzékszerveivel megtapasztalható, jelenben létező dharmákat, azok időben változatlan lényegétől. A jelenben a dharmák folytonosan változnak, pillanatnyi életűek, hatásuk azonban fennmarad, hiszen természetüket múlt, jelen és jövő időben hordozzák. A dharma természete (öntermészet, páli:sabháva) tehát nem más, mint a legfelsőbb létezés. A buddhizmus iskoláinak különböző definíciói a dharmá(k)-ra vonatkozóan talán a következő megfogalmazásban találkoznak: „öntermészeti és általános jegyüket hordozzák, ezért valóságelemek”.
A dharmák folyamatos mozgásban vannak, azonban nem ok nélkül, egymástól függetlenül jelennek meg, és nem is véletlenszerűen enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján. Buddha tanítása szerint a valóságelemek az Örök Világtörvény (Szanátana Dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai, amelyek jelen vannak az univerzum rendjében, a karma ok-okozat elvén alapuló erkölcsi és anyagi világrend kialakításában. A föld, víz levegő, tűz ilyen végső lételemek (dharmák), de az emberi képességek, tulajdonságok is, mint látás, hallás, érzékelés, az öntudat, a nem tudás, a gyűlölet, a vágy, az óvatosság, a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság, a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is.

A théraváda irányzatból kifejlődött szarvasztiváda iskola összesen 75 dharmát különböztet meg, amelyet 5 főcsoportba rendezett:

  • Tizenegy forma
  • Egyetlen tudat
  • A negyvenhat „egyetlen tudathoz társuló”
  • A tizennégy „tudattól elválasztott”
  • A három „nem késztetett”

    Az 1. gondolat mely a tudatot a Dharma felé irányítja, az értékes emberi létezés megbecsülése.

    Tibeti nyelven az emberi állapotot a dal-dzsor szó írja le, melynek szószerinti jelentése”nehezen megszerezhető szabadság, vagy lehetőség.

    Emberként lehetőségünk, és szabadságunk van a szellemi gyakorlatok elvégzésére.

    A „dal” kifejezés a szabadság, vagy korlátoktól való mentesség érzésére utal, a „dzsor” pedig annyit tesz, lehetőség vagy valami pozitív dolog, melyet az ember képes saját hasznára fordítani.

    8 béklyózott leszületési állapot van, ahol nincs lehetőség a Dharmát gyakorolni!

    Az első 3 az alacsonyabb létszintekben történő újjászületés: pokollakók, éhes szellemek (préták),növények és állatok birodalma, a 4. az istenek és félistenek birodalma,, s bár ez utóbbi magasabb létszint, mégis nem biztosítják a spiritualitás lehetőségét, hanem pusztán a gyönyörök megtapasztalását teszik lehetővé.

    A további 4 megbéklyózott állapot az emberek világával kapcsolatos!

    1.olyan helyre, vidékre születni ahol nincs ismeret végső igazságról, teljességről

    2.olyan emberként születni, aki természetéből fakadóan, nem méltányolja a tanításokat

    3.olyan korszakban, vagy kalpában születni ahol nem jelennek meg Buddhák

    4.olyan képességbeli fogyatékosságokkal születni, amely meggátolja, hogy az ember megértse, vagy megkapja a tanítást

    Ahhoz, hogy a Dharmát élvezzük, szükség van 10 kedvező körülményre is, ezek közül 5 mások révén következik be, 5 pedig az ember saját helyzetétől, vagy tevékenységétől.

    A mások révén bekövetkező 5 kedvező körülmény:

    a tanítás melyet egy Buddha közzétesz

    tanításának fenntartása és időbeni fennállása

    mások is követik e tanításokat

    kedvesség melyet mások tanúsítanak irántunk

    támogatás szellemi és anyagi szinten másoktól

    Az embernek magának a következő 5 körülményt kell megteremtenie:

    1.emberként újraszületni

    2.egy úgynevezett központi országba születni

    3.ép képességekkel születni

    4.olyan életvitelt folytatni, hogy nem esünk valamilyen karmikus szélsőségbe, és nem kerülünk zsákutcába mely eltérít bennünket a tanításoktól

    5.megvan bennünk az alapvető hit és bizalom